2015. november 28., szombat

Pillangó babák

Kaptam még néhány hónapja pár babát, kisebb rekonstruálásra.
Mariposa baba szárnyakat kellett készítenem hozzájuk.Mivel a babák eleve úgy kerültek forgalomba hogy volt rajtuk szárnyrögzítő szerkezet, nem kellett azzal foglalkoznom hogy rögzítsem, csak az eredeti stiftekhez hasonlót kellett kialakítanom.
Most megpróbálom leírni az elkészítés módját, és azt a pár jótanácsot, ami segíthet bárkinek, ha szeretne szintén ilyesmit készíteni.
Mindkét szárnynak az alapja erős préselt kartonlap, a nagynak fehér, a kicsinek szürke.
A nagy szárnyakat először is felrajzoltam a kartonra, és nagyjából kiszabtam, nagyobbra mint amekkorák a végén valójában lettek.
Ez azért kell, mert a fekete kontúrok nem festés, hanem öntapadós tapéta, és ennek a felragasztása után érdemes pontosan méretre és formára szabni.
A kartonlapot akrilfestékkel festettem meg , szivacsecsettel, hogy a színátmenet szebb lehessen.
Aztán kiszabtam az öntapadós tapétából a teljes szárnyat, és a középső részeket is kivágtam.
Majd miután a festés megszáradt, felragasztottam a fekete fóliát.
Ezután már formára vághattam pontosan az egészet, és a köztes részeket decoupage ragasztóval kentem, majd glitterrel megszórtam. 
Majd amikor megszáradt a ragasztó, és a csillámpor rákötött, a rögzítő stiftet ragasztottam fel, és még egy hosszanti rögzítőt a hátuljára.
Ez most csak 1 oldalas lett, és a merevítőket azért tettem fel, hogy ne hajoljon le a szárny a mérete, a súlya, és a levegő páratartalma miatt a későbbiekben sem.


A kisebb szárnyakat pedig duplán kellett elkészítenem.
Már korábban egyszer legyártottam őket, de nem igazán tetszettek, és ezért most újra nekifutottam.
Elég sokat tanultam belőle, főleg mert nem szoktam papírral dolgozni, és semmi rutinom nem volt benne.
Tehát az alapja szürke préselt kartonlap.
Kiszabtam pontosan a szárnyakat, és a színes mintarészeket is. Mivel 2 pár szárny kellett, kétoldalas, így a 2 pár szárnyhoz 48 minta elem kellett.
Na de mivel én korábban már ezt megtettem, így összesen 96 részt vágtam ki a színes lapokból. :)
A színes részeket stiftes ragasztóval felragasztottam, és a köztes részt tubusos glitteres ragasztóval dekoráltam.
Miután megszáradt, a rögzítő stifteket is felragasztottam, ami  lakkozott kartonból készült, a közepén bambuszpálcával vastagítottam.
A tanulság az elrontott szárnyak készítésénél pedig az, hogy a stiftes ragasztó egyenletesen ragaszt, és nem áztatja el a színes papírlapokat.
A másik pedig az, hogy korábban úgy próbáltam a csillámosítást megcsinálni, hogy vékony ecsettel beragasztóztam a köztes részeket, és rászórtam a glittert.
Viszont minden más szépen csillogott, de a vékony vonalak nem lettek egyenletesen csillámosak.
Csillámos tollat viszont a környékben véletlenül sem kaptam, magamnak kellett legyártani.
Kicsi csőrös tubusba töltöttem decoupage ragasztót, és szórtam bele csillámport.
Bár a ragasztó tejfehér színű, és csak száradás után csillog benne a glitter, de miután a tesztelés sikeres volt, bíztam benne hogy élesben is jól működik... és lám működik.
Bár a képeket nem látszik a csillogás, csak élőben látványos.




2015. november 14., szombat

Elsőbbségadás kötelező!

Most látom csak, hogy egy teljes hónapot kihagytam a blogolásban. Hát nem szép dolog tőlem, tudom, és ezért is örülök ha Ti kedves követőim mégis itt vagytok még, és olvastok. 
Már egy ideje hogy elkezdtem dolgozni a most következő dolgon, de mindig éppen csak egy-egy apró részlet készült el rajta, éppen az amivel sikerült megküzdenem.
Az egyik legnagyobb probléma a kerekek voltak, azokat kellett beszerezni hozzá,  az tartott a legtovább.
Amikor pedig már megvolt hozzá minden, elkezdhettem gondolkodni az apró problémák megoldásán.
2 fotózást tartottam a készítés folyamatában.Ez azért is történt , mert kitaláltam egy rövidke sztorit a témához.
Adta magát a sztori, majd meglátjátok miért. :)
Jöjjön hát a legújabb agyszüleményem :D , a sztori:

Egy napsütéses őszi nap Szöszi kerékpárra pattant:


A városban kerékpározott, és útja során egyszer csak egy kereszteződéshez ért 
( Az utat , a kereszteződést, és a záró, illetve felezővonalakat gondoljátok oda :) )
 Valami hatására Szöszi figyelmen kívül hagyta a figyelmeztető táblát, és körülnézés nélkül hajtott be a kereszteződésbe.
Igen ám, de a kereszteződéshez éppen akkor ért oda egy mini busz :) :



Meg is történt a baleset, összeütköztek:



Vajon mi történhetett? Ezt mindenkinek a fantáziájára bízom.
Lehet hogy Szöszi nem ismerte a tábla jelentését, vagy esetleg valami elterelte a figyelmét? 
Nekem az a véleményem, hogy jelenleg a legnagyobb probléma a kerékpárosokkal, hogy fülhallgatóval a fülükben, zenét hallgatva szigetelik el magukat a közlekedés többi résztvevőitől.
Talán ez is történhetett...
Na de nem is ez a lényeg, mert az ütközés sztoriban annyiban lényeges, hogy kitörtek a bicikli és a busz egyik pár kerekei.


Méghozzá azért "törtek ki" hogy elkészülhessen a következő közlekedési eszköz, egy Tolókocsi (Kerekesszék) :
:)



A 2 kép közötti különbségből lehet megállapítani hogy a lábtartó kihajtható, mint az igazinak, és az új fényképezőm igazán érzékeny a színekre és a fényre.A valódi szín valahol a kettő között van. :)




A fotózás zárópoénjaként készítettem ezt a képet, amin Szöszi immáron tolókocsiban ülve, törött lábakkal, és az elsőbbségadás kötelező táblát szorongatva hívja fel a figyelmet, az előny jelentőségére. :)